2014. június 26., csütörtök

Flóra és Zalán története

Kedves Olvasóm,

a kedvenc párkapcsolati tanácsadóm, akitől nagyon sokat tanultam az emberi kapcsolatokról és azok megoldásáról, egy amerikai szakember, Gery Chapman. Számos nagyon olvasmányos, egyszerű megfogalmazású könyvet írt arról, hogy hogyan is működik a párkapcsolat. Egyik fontos felismerése, hogy a párkapcsolatainkban, újra és újra olyan hangulatú szakaszokat élünk meg, mint az évszakok. Van tavasz, nyár, ősz és tél. Ezek nem feltétlenül úgy váltják egymást, mint a természetben. Az tavasz után találhatjuk magunkat a fagyos télben, s az ősz után belecseppenhetünk a forró nyárba.
Többnyire nem vizsgáljuk a változás okát tudatosan, átvergődünk a nehezebb időszakokon, élvezzük a boldog pillanatokat, ám gyakran ez is inkább ösztönös megoldásokkal zajlik. 
Van az úgy, hogy hirtelen a hideg tél szele borzongatja a házastársakat, s már olyan dermedt a kapcsolat, hogy nem tudnak semmi olyat tenni a pár tagjai, ami segítené az olvadást. Ebben a helyzetben érdemes segítségül hívni valakit, aki becsalogathatja újra a napfényt a kapcsolatba.

Ahogyan azt már korábbi bejegyzésemben olvashatták az ilyen problémák megoldására tökéletes választás a coaching. Hogy hogyan? Most induló történetünk erről fog szólni.

Egy szerettünk távozása az életből óriási trauma. Még akkor is, ha súlyos beteg és tudható, hogy elvesztésére számítani lehet. Történetünk egyik főszereplője, a 40 éves Flóra, aki egy vidéki kisvárosban élt kisfiával Ábellel és az események másik kulcsszereplőjével, a szintén 40 éves Zalánnal, a férjével.  A pár 15 éve kötötte össze az életét, Ábel éppen az 5. házassági évfordulójukra született meg. Harmonikus, boldog életet éltek. Gyakran találkoztak Flóra szüleivel, mivel egy városban laktak.
Flóra egy gyönyörű nyári napon, egy családi esemény kellős közepén vesztette el imádott édesapját, aki hosszú évek óta, több súlyos betegséggel küzdött.
Az elején úgy tűnt, a veszteséget látszólag egészen jól kezelték, Flóra és családja átmenetileg beköltözött az özvegyen maradt nagymamához, amíg kialakul az új életmenet a nagypapa nélkül.
Az "átmenetinek" tervezett átköltözés azonban kezdett hosszabbra nyúlni a kelleténél. Zalán egyre gyakrabban jelezte, hogy szeretné újra a saját életét élni, majd egyedül hazaköltözött, s a házasságuk a nyárból villámgyorsan a télbe érkezett. Már nem tudtak egymással szót váltani, veszekedés, vádaskodás jellemezte a kommunikációjukat. Mindketten úgy érezték, hogy az ő hozzáállásuk és viselkedésük a normális, a másik látja görbe tükörben a helyzetet.

Kedves Olvasóm, válaszoljon most önmagának őszintén! 
Előfordult már Önnel, hogy egy konfliktusban úgy érezte, "én már mindent megtettem, hogy megoldjuk, én látom helyesen a dolgokat, a másik nézőpontja teljességgel hibás, és mégis makacsul ragaszkodik hozzá" ? Előfordult már ilyenkor, hogy egyikük beadta a derekát a békesség kedvéért? Megtörtént már Önnel, hogy az ilyen kényszer-egyezség után a probléma újra és újra felütötte a fejét? Gondolt már arra, mi volna, ha jönne egy mesebeli tündérkeresztanya és egy varázsütéssel örökre eltüntetné a problémát a kapcsolatukból?


Ha a fentiek közül csak egy kérdésre is igen a válasza, akkor jó hírem van az Ön számára. Bár tündérkeresztanya varázspálcával nincsen, de a fenti gondokra van olyan személy, aki segít megtalálni a végleges, "elég jó" megoldást: a Coach.

Szereplőink is ebben az eléggé elmérgesedett, "háborús" helyzetben találkoztak össze a Coach-al. Ha velem tart legközelebb is, megtudhatja mi történt az első találkozáskor. 
   
Ha a kérdéseim már Önben is felmerültek, vagy a történetben a saját vagy bárki más helyzetére ismer, vagy hasonló nehézségekkel küzd, keressen meg! Ne szenvedjen tovább, szárítsuk fel a családjában leereszkedett ködöt, engedjük be újra a napfényt, hogy a családtagok újra viruljanak a család nyújtotta biztonságos és békés közegben.


   Kóbor Virág az Ön Life Coach partnere

                                                              virag.kobor kukac gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése