2016. február 27., szombat

Gyötrelmes változások

A székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-templom fiatalon, tragikus hirtelenséggel elhunyt plébánosának, Botár Gábornak gyönyörű búcsúlevelét olvastam nemrég. A levél utolsó gondolata pedig elindított bennem egy másik gondolatsort. Köszönöm a plébánosnak, hogy sorai az alábbi bejegyzés megírására ösztönöztek. Nyugtassa Isten Békében!

Az idézetet és a kapcsán felmerült gondolataimat osztom most meg Önnel Kedves Olvasóm.

A sas története 

"Fajában a sas rendelkezik a leghosszabb átlagos élettartammal, hiszen 70 évig is élhet. De kemény döntést kell meghoznia, hogy elérhesse ezt az életkort. 40 éves korában hosszú, hajlékony karmaival többé már nem tudja megragadni a táplálékául szolgáló zsákmányát. Hosszú, éles csőre meggörbül.
Elöregedett, nehéz szárnyai a vastaggá vált tollak hatására akadoznak a mellén. Ekkor a sas csupán két lehetőség közül választhat: vagy elpusztul, vagy egy 150 napig tartó változás fájdalmas
folyamatán esik át. A sasnak egy hegy csúcsára kell repülnie, és a fészkén kell ülnie. Itt a sas addig ütögeti csőrét a sziklához, amíg csőre ki nem szakad. Miután csőre kiszakadt, kivárja, hogy kinőjön új csőre. Ezután kiszaggatja karmait. Amikor új karmai kinőttek, a sas elkezdi kitépkedni régi tollait. Ezután még további 30 évig él. Öt hónappal később sor kerül az újjászületése utáni első híres repülésére, és újra megtanul repülni."- szóltak a plébános szavai.

Pusztulás vagy marcangoló fájdalom

Sokunk életében vannak olyan fordulópontok, mint a sas madáréban. Amikor olyan változásokra van szükség, melyek teljesen kibillentenek bennünket a komfort zónánkból, és hosszas, fájdalmakkal terhelt átalakuláson kell keresztül mennünk.
Amikor elérkezik ez a fordulópont, kinek-kinek máskor, 30, 40, 50, 60 évesen, vagy még később, akkor a döntést, hogy "elpusztulunk, vagy testünket-lelkünket marcangolva újjászületünk" egyedül kell meghoznunk. S a változás fájdalmas folyamatát is egyedül kell végigélnünk.

Miért?!

Sok oka lehet annak, hogy életünket fenekestül fel kell fordítanunk.
Lehet egy késői felnőtté válás, más néven "kapunyitási pánik", ami manapság nem ritka a "mama-hotelek" világában.
Lehet oka, hogy egy kapcsolat, amit tán öröknek hittünk, mégis véget ér, és az elválás utáni légüres térben valahogy fel kell újra építenünk magunkat.
Lehet, hogy életünk előző szakaszában olyan döntéseket hoztunk, melyek eredménye, hogy mindent elvesztünk, amit addig magunkénak tudtunk, s emiatt kell átértékelnünk mindent, és elölről kezdeni az életet.
Felgyorsult és elidegenedett világunkban a munkavállalót már nem mint embert és az ember mögött álló családot veszik számításba, hanem csak egy csavarként a gépezetben, mely könnyedén kicsavarható és másikra cserélhető. Ha valaki elveszíti a megélhetését biztosító munkáját, s bele kell vágnia a munkakeresésbe, bizony az is embert próbáló időszak elé néz.
Ma már az sem ritka, hogy valaki az élete közepén azt a döntést hozza meg, hogy szülőföldjéről áttelepül egy másik országba, egy másik kultúrába, és saját bőrén tapasztalja meg az újjászületésnek ezt a keserves formáját.
S lehet a sokat emlegetett "kapuzárási pánik", amikor először szembesülünk az öregedés jeleivel, s rádöbbenünk, hogy nem vagyunk a szó szoros értelmében halhatatlanok.

Csőr és tejfog

A fentiek egyesével is komoly emberi próbák, s irgalmatlan nehéz velük megbírkózni egyedül, de legtöbben sikeresen átvergődik magukat rajtuk. Ám amikor ezek közül egyszerre több is bekövetkezik, azt már nem biztos, hogy egyedül átvészeli az ember.
Ilyenkor egyre mélyebbre ássuk magunkat a fájdalomban. Elkezdünk befelé fordulni. Elzárkózunk a külvilágtól.
"Ülünk a sasfészekben, de hiába ütjük újra és újra a sziklához használhatatlanná vált csőrünket, az csak nem akar kiszakadni, csupán fájdalmaink erősödnek egyre."

Mi lehet itt a gond?! Miért nem tudunk megszabadulni a problémától és továbblépni?!

A félelem és a fájdalom arra késztet bennünket, hogy befelé, a problémánk felé figyeljünk.
Képtelenek vagyunk más nézőpontból rátekinteni a helyzetre. Minden félelmetes és újabb fájdalmat ígér. Ha ilyenkor "fel tudnánk szállni és fentről magunkra tekinteni, bizonyára gyorsan észrevennénk, hogy elég volna csak egy kicsit más pozícióban, egy másik szikla darabhoz koppantani a már meglazult régi csőrt és az szinte fájdalom mentesen zuhanna a mélybe, helyet adva az új élet kezdetét jelentő csőrnek."

Emlékszik kedves Olvasóm? Amikor kicsi gyermek volt és meglazult a tejfoga, piszkálgatta a nyelvével, vérzett, és minden nyomásra egy kicsit fájt, de napokig nem pottyant ki. Aztán valaki egyszer azt mondta:
- Kössünk rá egy cérnát, a másik végét meg a kilincshez, s egy pillanat alatt, fájdalom mentesen megszabadulsz majd a fogadtól, ha becsapjuk az ajtót! -
Ez egy másik, külső nézőpont volt. Magától sose jutott volna az eszébe. Ám miután kipróbálta ezt a módszert, rájöhetett, hogy tényleg, egy pillanat alatt, fájdalom mentesen kiesett az a fogacska. S többé nem kellet tartani a fogváltás kellemetlenségeitől.

Coach-al vagy Coach nélkül? Légy bátor, kérj segítséget!

Ahogyan a sas vagy a kisgyermek, a nagy sorsfordulótól szenvedő felnőtt is befelé tekint. De befelé nincs más csak fájdalom és ugyanazok a sehová nem vezető megoldások. Mi akik kívülről látjuk őt, nem értjük, miért nem kér már segítséget?!

Vajon Ön melyik személlyel szeretne azonosulni kedves Olvasóm?
Azzal aki egyedül birkózik élete nagy problémájával, elnyúló, hosszú csatában, s végül egyedül kimászva a gödörből, erejét vesztve vonszolja magát tovább vagy azzal, aki rövid időn belül megismer egy másik nézőpontot és annak ismeretében, energikusan kilép a helyzetből és tovább indul egy boldogabb életben?

Sajnos a legtöbbünk úgy lett szocializálva, hogy segítséget csak a gyenge, önállótlan ember kér.  Aki máshoz fordul segítségért, az kiszolgáltatja magát.
A fenti példa viszont jól mutatja, hogy ha vesszük a bátorságot és nehéz helyzetünkben segítséget kérünk, nem hogy veszítenénk, de időt és energiát nyerünk!

Ne feledje, a Coach nem ítélkezik, hanem elfogad, kezet nyújt és segít átkelni a túlsó partra!
Ha tehát nehéz élethelyzetbe kerül, legyen bátor, kérjen segítséget!

                                                             Kóbor Virág, az Ön Life-coach partnere,
                                                             virag.kobor kukac gmail.com

3 megjegyzés:

  1. Döbbenetes volt olvasni, annyira szemléletesen és találóan írtad le a folyamatokat, a valóságot! Tényleg mennyi keserves újjászületésen esünk át életünk során! (Mondjuk amint túlvagyunk rajta, az fantasztikus érzés: elkezdeni egy új életet!) És néha tényleg kell a külső segítség, talán egyre többen ismerik fel ennek a fontosságát, és főleg a hatásosságát!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Újra szárnyra kapni valóban gyönyörűséges, euforikus érzés. Csak az a nem mindegy, hogy mennyit gyötrődünk előtte. Remélem, egyre többen ébrednek rá, hogy sok energiát szabadíthatnak fel új életük számára, ha egy Coach segítő kíséretét elfogadják az oda vezető úton!

      Törlés