2014. július 29., kedd

Születésnap tüzijátékkal és Happy end-el

A legutóbb a Coach úgy engedte útjára a házaspárt, hogy sok szerencsét kívánt a szülinapos héthez, melyre a készülődés már előző héten is feszültségekkel teli volt.

Nos, lássuk mi történt!

Flóra és Zalán, miután elfoglalták helyüket, a "naplóik" felolvasásával kezdték.

Zalán így írt a történtekről:
- Nem egyszerű héten vagyunk túl. A hétköznapok mentek ugyan a szokott rendben, de volt valami furcsa feszültség egész héten a levegőben. Pénteken pszichológusnál voltunk és késő délutánig tartott, így a bevásárlást szombatra halasztottuk.

Vita fáradtan és éhesen

- Szombaton Ábel első "házibulija" volt, ami ráadásul a 10. szülinapot ünnepelte, így duplán számított Flórának!
Utólag látom, hogy hiba volt a bevásárlást is szombatra halasztani. Ez ugyanis több tüzijáték rakétát is robbantott. Egész délelőtt bevásároltunk, délre értünk haza. Előtte még el kellett vinni Ábelt egész napos edzésre.
A többször emlegetett szülinapi költség keretet nem sikerült tartani. Ezen aztán brutálisan összekaptunk. Belátom én is hibás vagyok a veszekedésért. 4 óra shoppingolás után, éhesen került sor a vitára. Már önmagában a vásárlás is kiborító dolog, de éhesen "megbeszélni" egy ilyen témát, a délutáni buli feszültségében, hát....

Zalán feladja?

- Rövid csörte volt, de brutális. Már az is felmerült bennem, hogy feladom az egészet.
De aztán arra gondoltam, hogy ha most egyedül hagyom Flórát a buli terhével (és nem megyek el a tortáért, meg a gyerekért) akkor egy olyan lavinát indíthatok el, amit nem biztos hogy szeretnék, ráadásul Ábelen csattanna az ostor, amit végképp nem szerettem volna. Szóval félretettem a dühömet és tettem a dolgom délután. a buli előkészítésének jegyében. A buli fergetegesen sikerült, délután 4-től este 10-ig itt voltak a srácok. Még néhány anyuka is feljött a gyerekekkel. Ez láthatóan megnyugtatta Flórát, így a déli balhé feloldódott a jó hangulatban.

Vasárnap délig Ábellel pihentünk. Flóra átment segíteni a Mamának az ünnepi, családi ebédet elkészíteni. Fél 12-re mentünk át mi is a gyerekkel, ott volt a sógorom a családjával, velük ebédeltünk. Azután kora délután hazajöttünk és pihenhettünk együtt.

Születésnap, ahogyan Flóra látta

- Nos, ez "szép" volt. A hétköznapokról nincs mit említeni, na de a hétvége! Zalán meghúzott egy összeghatárt, ami fölé nem mehetek. Persze, hogy nem fértünk bele, de mert együtt beszéltük meg a részleteket, úgy gondolom, hogy ez mindkettőnk sara. Hát szerinte nem. Szombaton délután volt a gyerek házi bulija, és amíg ő edzésen volt, mi elmentünk vásárolni. Otthon aztán a Zalán kiakadt. Szerinte én úgy intézem a dolgokat, ahogy én akarom, persze az ő kontójára. Mire mondtam neki, hogy ez közös vásárlás volt, nem háríthatja rám, amit meg rólam mondana még, azt "Ne nekem mondja, hanem írja le a Coach-nak!" Közölte, hogy nem hozza el a tortát,  mert ez nem fér bele a keretbe, és vacsi az nem lesz a gyerekeknek, oldjam meg, ahogy akarom és bevonult a szobába. Tudtuk, hogy este 10 után mennek el a srácok, mert kettőnek színházba voltak a szülei, így a többiek is addig maradnak.
Én pedig mentem és beírtam a füzetembe, hogy hétfőn megyek, beadom a válókeresetet. És persze nyakamon volt a buli, amit ezután csináljak végig ebben a hangulatban.
10 perc után kijött a szobából, és közölte, hogy akkor mondjam, mit csináljon, mert a gyerek számít a dolgokra.
A végén persze minden szépen lezajlott, és volt torta, meg vacsi is, a buli pedig szuperül sikerült, de ez volt az előzménye, amit szerencse, hogy a Ábel nem hallgatott végig, mert edzésen volt.

Beadja Flóra a válókeresetet?

Vasárnap anyunál megünnepeltük a családdal is Ábel szülinapját. Ez is jól sikerült, és utána a saját lakásunkban pihentük ki az eseménydús hétvégét. (Én pedig kihúztam a füzetemből azt a mondatot a válókeresetről.)

A felolvasások után a Coach azt kérdezte tőlük, mit éreznek az elmúlt héttel kapcsolatban most, hogy mindkettel felidézték.

Zalán így fogalmazott:
- Nem volt egy szokványos hétvége, ami igaz az igaz. Penge élen táncoltunk. Viszont, alkalmaztam a technikákat, amit tanultam, és működött. Amikor nem boldogultunk egymással, bevonultam a szobába, nem feszítettem tovább a húrt. Lehiggadtam, átgondoltam a dolgot és együttműködtem a közös cél érdekében. Rendben lebonyolódtak az események és másnap én is megkaptam a jól megérdemelt pihenős napomat.

- Tudtuk kezelni a helyzetet, tényleg összedolgoztunk és Ábel boldog volt. S mindhármunknak csillogott a szeme, amikor meggyújtottam a tüzijátékos gyertyát a torta közepén. Vitáink mindig voltak és mindig lesznek is, de már rövidre tudjuk zárni őket. Azt hiszem, közel járunk ahhoz az állapothoz, amit célul tűztünk ki a coaching elején. - mondta Flóra.

A Coach örömmel hallgatta a beszámolókat. Az ülés végén pedig azt kérte ügyfeleitől, hogy a következő alkalomra foglalják össze, hogy az első találkozás óta milyen változások történtek a kapcsolatukban és ezekhez a változásokhoz mit adott nekik a coaching.

Vannak gondok otthon egymás megértésével, a konfliktus kezelésével? Ne várja meg amíg elfajulnak a dolgok. Forduljon hozzám bizalommal! Segítségemmel rátalálhat a megoldásra.

                                               Kóbor Virág, az Ön Life-coach partnere,
                                               virag.kobor kukac gmail.com

2014. július 28., hétfő

"Légy Önmagad, mindenki más már foglalt!" /Oscar Wilde/

Korábbi írásomban már foglalkoztam azzal, hogy miért alakoskodunk a szeretteinkkel szemben is gyakorta.
Arra jutottam, hogy ha kimutatjuk egymás iránti érzelmeinket, akkor általában könnyebb lesz a családban a működésünk, hiszen a többiek tudják, hogyan viszonyulunk hozzájuk.

Miért és hogyan alakul ki, hogy nem tudjuk vagy nem akarjuk vállalni Önmagunkat?

A gyermek születésétől fogva még őszintén önmagát adja minden kapcsolatában, minden élethelyzetben.
Pontosan úgy, ahogyan érzi az adott pillanatban. Viszonyulása a környezetéhez pedig úgy alakul, hogy az adott viselkedésére kapott válaszreakcióból levon egy következtetést és ennek alapján korrigálja a viselkedését. Már nem csupán őszinte érzelmei vezérlik, hanem tapasztalatai is.

Ha például egy kisgyerek az őszinte véleményére, rendszeresen leszidást kap, elkezdi korrigálni a véleményét vagy elhallgatja amit gondol. Ez működik majd számos esetben, mert ezzel elkerüli a leszidást.
Ám, ami tényleg bennünk van, azt csak ideig-óráig tudjuk sikeresen elfojtani. Előbb-utóbb kikívánkozik belőlünk. Ilyenkor, vagy egy-egy elszólás a vége, amiből aztán nagy botrány keletkezik, vagy valahol másutt, más közegben fogjuk hangoztatni a véleményünket, ahol "megértenek".
(Különösen jellemző ez a kamaszokra.) Otthon pedig marad az alakoskodás.

Van, hogy a kamasz már maga sem tudja, hogy hol milyen álarcot öltött!

Mivel az őszintétlen viselkedésmód szépen beépül, már nemcsak a családban alkalmazza a fiatal, hanem új kapcsolataiban is (iskola, baráti társaság, új szerelem, stb.) A nem őszinte megnyilvánulásokba pedig egyre inkább belebonyolódik, egyre többet hibázik, s kapcsolatai sorra tönkremennek. Pedig Ő igazán igyekezett mindenkinek azt mondani, amit az hallani akart, vagy nem mondani semmit, hogy ne legyen ebből konfliktus.

Ha nincs szerencséje, végig alakoskodja az életét, miközben elveszti teljesen önmagát.

Ha szerencséje van, emberére akad, s párja vagy más hozzátartozója nem hagyja el, egy-egy leleplezett "hazugság" vagy elhallgatott esemény kapcsán, hanem megpróbálja megmenteni a kapcsolatot és őt magát.

Jön az őszinte beszélgetés, a meggyőzés, hogy miért ne alakoskodjon, miért reagáljon őszintén.
Ha ez nem elég, jönnek az önsegítő könyvek, majd az önsegítő tréningek, előadások, amelyek mind-mind hasznos állomásai lehetnek a változásnak. Láthatunk is változást, amely rövidebb-hosszabb ideig kitart, aztán jön egy kellemetlen helyzet ismét, és emberünk előkapja a régi, "jól bevált" módszerét, és nem a valós véleményét mondja vagy elhallgat dolgokat.
(Akárcsak a dohányos, aki már hetek óta nem gyújtott rá, de a hirtelen jött stressz helyzetben előkapja a cigis dobozt és újra rágyújt.)


Akkor hát reménytelen, hogy Önmagunk legyünk?!

Mi lehet itt a gond? Miért tűnik hiábavalónak a sok próbálkozás?
Szokás mondani erre, hogy azért, mert az illető nem is akarta igazán a változást. És ebben van igazság.
Ha valamiről meggyőznek bennünket, és nem magunk láttuk be annak fontosságát, könnyen eltántorodhatunk egy hirtelen külső körülmény hatására a dologtól.
Ha viszont saját magunk látjuk be, hogy a változás előnyünkre válik, és meghozzuk a döntést, hogy változtatunk, akkor ez az elhatározás stabil, megingathatatlan lesz.

Mi hát a titok?

Mi kell ahhoz, hogy tényleg belássuk, hogy változtatásra van szükségünk?
Először is kell egy ösztönző erő, pl. hogy a családban szeretnénk stabil pozíciót úgy, hogy nem kell közben megjátszani magunkat, nem kell máshogyan viselkednünk, mint ahogy őszintén érezzük, vagy egy családtaggal szeretnénk a kapcsolatunkat rendbe tenni.
Másodszor kellenek olyan új nézőpontok, amelyeket az adott helyzetben magunk nem látunk.
Például, ha egy magas domb mögött állunk, és nincs tudomásunk arról, hogy fel lehet mászni a dombra, akkor a környezetnek csak azt a részét ismerjük, ami a domb előtt van. Mondják nekünk jó szándékú hozzátartozóink, hogy van egy sokkal szebb és könnyebb út a domb másik oldalán. Hiszünk annak, aki ezt mondta, ezért óvatosan elindulunk, hogy megkerüljük a dombot és elinduljunk az ajánlott útvonalon a domb mögött. Miközben megkerüljük a dombot legördül elénk egy szikla darab. Megijedünk, megtorpanunk és szépen visszasomfordálunk a régi, ismert oldalra.
Ám ha valaki észreveteti velünk, hogy a dombra fel is mászhatunk, és mászás közben ott van velünk, hogy egy-egy legördülő sziklát elhárítson az utunkból, akkor felérve, és a dombtetőről körülnézve már saját szemünkkel győződhetünk meg arról, hogy a túloldalon lévő út tényleg nekünk való, szebb és veszélytelenebb, mint az eddigi. Össze tudjuk hasonlítani a domb két oldalát, és magunk hozhatjuk meg a döntést, hogy merre megyünk tovább. Ha pedig az új utat választjuk, nem kétséges, hogy saját döntésünk mellett ki is fogunk tartani bármilyen váratlan esemény keresztezi is utunkat.

Nos, segítségemmel meg fogja látni a dombtetőre vezető ösvényt, és el is kísérem majd, hogy biztonsággal felérjen oda. Kap iránytűt és távcsövet, amellyel körbenézhet odafent, tájékozódhat és eldöntheti merre megy tovább. S mindez a saját tudása, képességei felhasználásával történik majd.
Segítségemmel újra Önmaga lehet, nem kell alakoskodnia. Rendbe teheti végre félresiklott családi kapcsolatait.

Keressen meg bátran segíthessek Önnek is!

                                               Kóbor Virág, az Ön Life-coach partnere,
                                               virag.kobor kukac gmail.com



2014. július 22., kedd

Legyen Ön az, aki nem tudja, hogy nem lehet, és megoldja!

A kedvenc női magazinomat olvasgattam, s az egyik riportalany Einstein-től idézett. Az idézet így szólt:
"Vannak dolgok, amiről mindenki tudja, hogy nem lehet megoldani. Aztán jön valaki, aki erről nem tud, és megoldja."

A konzerv tudás hasznos dolog, ha mértékkel élünk vele

Elgondolkodtató, hogy életünket mennyire uralják a hiedelmeink, a megtanult "igazságok", mások tapasztalatai a miénkkel szemben.
Persze nem buta a Teremtő! Jól alkotta meg azt, hogy elődeink tapasztalatait hasznosítani tudjuk, hogy nem kell mindig mindent újra és újra, nemzedékről nemzedékre megismerni, felfedezni a világ minden dolgát. Hisz csak úgy fejlődhetünk, hogy egy csomó konzerv tudásunk van, ami mellett marad elegendő szabad figyelmünk és energiánk, hogy újabb és újabb ismeretekre tegyünk szert.
Vajon "Kényelmes", "Kíváncsi",  vagy  "Kreatív" típusú szülő Ön?

Sajnos azonban legtöbbünkben van egy "kényelmes én", aki megelégszik az elődeitől kapott tudással, igazságokkal és nem keres új, és új megoldásokat. Nyugisan eléldegél a konzerveken. Nevezzük őket "Kényelmes" típusnak.
Vannak közöttünk kíváncsibbak, akik már keresgélnek, találnak, és be is fogadnak újdonságokat. Ám ha valamely újdonság kívül esik azon a dimenzión, amiben ők biztonságosan mozognak, akkor azt már nem próbálják meg megismerni, mereven elutasítják. Legyenek ők a "Kíváncsi" típusúak.
Végül léteznek olyan rendkívül nyitott, izgága és kíváncsi emberek közöttünk, mint például, Einstein, akik bátran és kíváncsian kutatják azt a megoldást, ami minden "realitást" felülmúl, elképzelhetetlen, mert nem tudnak róla, hogy az lehetetlen az adott környezetben. Mindenki tudja körülöttük, hogy az adott dolog csak úgy lehet, ahogy van, amióta világ a világ, csak ők nem. És lám-lám, velük időről időre megtörténik, hogy a lehetetlen mégis lehetséges. Sőt, hasznos, esetleg közelebb visz a boldogsághoz. Ezek az emberek pedig a "Kreatív" típust testesítik meg.

Talán most azt latolgatja éppen, hogy Ön melyik típusba tartozik?
Esetleg abba akarja hagyni ennek az írásnak az olvasását, mondván ez a Coach őrültségekkel foglalkozik. Hogy kerül a családi problémák megoldásához Einstein?! Miért kellene kidolgozni egy családon belüli konfliktushoz egy relativitás elméletet?!
Elsőre talán vad ötlet, de nézzük csak meg kicsit közelebbről, hogy mondjuk a szülő és kamasz gyermeke viszonyában, hogyan kerül elő a fenti gondolatmenet!

A Kényelmestől a Kreatívig vezető út, avagy a szülő evolúciója

Ha egy szülőnek konfliktusa támad a kamasz gyermekével, hányféle kimenetele lehet ennek?
Igaza van, ahány ember annyiszor száz és száz. Kicsit tipizáljuk most ezeket, hogy könnyebb legyen átlátni ezt a rengeteg verziót!

Ha a szülő a "Kényelmes" típusba tartozik, akkor mit mond egy adott konfliktus helyzetben?
Az én szüleim is így neveltek engem, és tisztességes becsületes ember vált belőlem. Én is így fogok tenni, majd előbb-utóbb belátja a gyerek, hogy igazam volt. Ennek a hozzáállásnak többnyire, évekig tartó állóháború a vége. Persze hosszú-hosszú évek múltán, amikor a gyerek már maga is szülő, sok mindent "megbocsát", esetleg, mivel ő is ezt a nevelést kapta, ezt fogja továbbvinni.

Lehet azonban, hogy ez a gyerek, amikor felnő - mert nem értett egyet a saját neveltetésével -, már a "Kíváncsi" szülők csoportjába tartozik majd. Ő lesz az, aki a kamasz gyermekkel való konfliktusa megoldására - saját bőrén tapasztalva, hogy a tanult nevelési módszer nem mindig célravezető -, más megoldásokat keres. Olvasgat neveléssel foglalkozó könyveket, megbeszéli a problémát, hasonló élethelyzetet már átélt szülőkkel, s időnként talál is valami számára új, de a kényelmes működésébe még illeszkedő megoldást. Vagyis, amihez kockázatosnak tűnő dolgokat nem kell vállalnia.
Ebben a helyzetben már nem egy hosszú állóháború lesz az eredmény. Lesznek itt már fegyverszünetek, békés időszakok is. Ez inkább évekig tartó, fel-fellángoló forradalmakat eredményez egy-egy élethelyzet kapcsán, amihez újra és újra keresni kell egy újabb megoldást a neten, vagy könyvekben, vagy valahol. Amitől előbb utóbb elfárad a szülő. Úgy érzi, amint egy problémát sikeresen - a saját szüleinél ügyesebben megoldott -, annak helyén két másik megoldandó gond üti fel a fejét. S az a néhány év, amíg a gyermeke okos felnőtté válik, egy örökkévalóságnak tűnik.
Mégis sokkal sikeresebb lesz a "Kíváncsi" típusú szülő, mint a "Kényelmes" volt. Sikerei abban is megnyilvánulhatnak, hogy az ő gyermeke, ha felnő, már valószínűleg az ő példáját követve inkább a "Kíváncsi", de akár már a "Kreatív" típust is megtestesítheti. Ő már azt látta, hogy a szülei kerestek új utakat arra, hogy őt békésebb, kiegyensúlyozottabb emberré neveljék, de azt is látja, hogy még nem volt tökéletes a megoldásuk.

A "Kreatív" típusú szülő, hasonlóan a "Kíváncsi" típushoz fejleszteni próbálja magát a gyermeknevelés területén. Mi akkor köztük a különbség - teheti fel az Olvasó joggal a kérdést.

A "Kreatív" szülő is utána olvas könyvekben, keresgél a neten, tanácsokat is kér hasonló helyzetet már átélt szülőtársaktól. Azonban, az ideig-óráig fennálló fegyverszünet őt nem elégíti ki. Nem akar fáradt, kiégett szülőként távozni a "csatatérről". Ezért új utakat keres, az önfejlesztésnek és a kapcsolat helyes kezelésének új nézőpontjait kutatja. Ő az - akit Einstein is emleget -, aki a többiekkel ellentétben nem tudja, amit a "Kényelmes" és a "Kíváncsi" szülő nagyon stabilan tud, hogy nincs más megoldás, végig kell szenvedni, küzdeni a kamaszkort. Ezért miután saját megoldási sémáit végigpróbálta, - nem törődik bele, ha ezek nem hozták a várt eredményt - elmegy egy Coach-hoz és a coaching folyamat során felfedezett új nézőpontok segítségével rátalál az elviselhető, sőt kellemes szülő-kamasz kapcsolat kulcsaira.

És ahogy a mese végén mondják: Azután boldogan élnek, amíg meg nem halnak.....

Ha Ön ezt az írást végig olvasta, akkor Ön bizonyára egy változtatásra kész "Kényelmes", sőt, még valószínűbb, hogy egy megoldás útját kereső "Kíváncsi", de mindenképpen a "Kreatív" típus küszöbén álló szülő. Már csak be kell nyitnia az ajtón......
Itt az idő, hogy belépjen egy új világ kapuján, jöjjön és találja meg velem a boldog szülő-kamasz kapcsolat kulcsait!

                                                    Kóbor Virág, az Ön Life-coach partnere,
                                                    virag.kobor kukac gmail.com

2014. július 21., hétfő

Fegyverszünet kisebb fellángolásokkal

Az elmúlt ülésen a házaspár 3 házi feladatot kapott a Coach-tól.
1., Folytassák tovább programtervük végrehajtását!
2., Kezdjenek heti összefoglaló írásába, ahol saját maguk számára megfogalmazzák a héten történteket és levonják belőle a következtetéseiket, mi volt jó és mit szeretnének a jövőben változtatni. Az így elkészült írásos összefoglalókat, pedig hozzák magukkal ülésről, ülésre.
3., Szintén írásbeli feladat, hogy amikor késztetést éreznek arra, hogy becsméreljék, kritizálják a másikat, akkor ezt ne tegyék! Egy erre a célra rendszeresített füzetbe, vagy számítógépes fájlba írják le.

A Coach tehát elsőként azt tudakolja tőlük, hogy elkészítették-e az írásos feladatokat és hogyan érezték magukat a feladatok elvégzése közben és utána.

Ne nekem mondd, hanem a Coach-nak!

Most Zalán kezdte a beszámolót. Elővette az "okostelefonját", és büszkén mutatta, hogy igen-igen, ő leírt mindent.

- Nagyon jól éreztem magam már írás közben is. Ahogy írtam, mi is történt velünk a héten, valahogy fel is dolgoztam a dolgokat. Újra végig tudtam gondolni a történteket, következtetéseket vontam le belőlük, és át is értékeltem. Sőt, volt, amiről el tudtam dönteni, hogy ha a jövőben hasonló szituációba kerülök, hogyan fogok viselkedni. Nagyon elégedett vagyok magammal és ezt ennek a leírós módszernek köszönhetem.
Ami pedig jó a másik feladatban, hogy amióta ezt kérte tőlünk, nem volt igazi "haragból veszekedés" közöttünk. Lassan szállóigévé válik, hogy "Ne nekem mondd, írd meg a Coach-nak!" :) És ez segít! Bár nem kellett sok kritikát leírnom, de az a pár kifejezés, ahogy kiírtam őket magamból, el is veszítette a jelentőségét, és már nem is éreztem feszültnek magam. Felolvassam, hogy miket írtam?

A Coach arra kérte Zalánt, hogy várjon még a felolvasással kicsit, hallgassák meg előbb, Flórának hogyan sikerültek a feladatok.

- Könnyű Zalánnak - kezdte Flóra - hiszen "okostelefon függő". Én nem használom ilyen intenzitással sem a számítógépet, se a telefonomat. Papírra szeretek írni, az meg macerásabb, mert nincs mindig a füzetem a kezem ügyében. Tehát technikailag nekem nem volt olyan kellemes ez a feladat.
Ami viszont a tartalmi részét illeti, abban egyetértünk. Valahogy kiüríti az ember agyából a sok kavargó gondolatot a leírás, és amint a papíron stabilizálódnak a mondatok, már nem olyan zavarosak, rend lesz köztük, átláthatóak. Így már sokkal megoldhatóbbnak látszanak azok a problémák, amelyek előtte még szinte tragikusnak hatnak. Ami pedig a haragos gondolatok papírra vetését illeti, amikor éreztem, hogy most mondanék valami csúnyát, érdekes belső mosoly futott rajtam át, és a csúnya kifejezések már nem is jutottak eszembe, csak a mondat, amit Zalán már idézett: "Ne nekem mondd, írd meg a Coach-nak!". Szóval nekem nem is kerültek kritizáló kifejezések a füzetembe.

Összecsapás a "bolhapiac" miatt

- No, lássuk akkor - kérte a Coach - mit is jegyzetelt le Zalán az elmúlt hétről!

- Szerintem jól telt a hét. A program tervnek megfelelően. - olvasta Zalán - A hétköznapokon minden a megbeszéltek szerint ment. Olyanok voltunk, mint egy "normális" család. A héten elkísértem Flórát a lélekbúvárhoz, úgy, hogy bent voltam én is vele az ülésen. Érdekes volt, és nagyon jó érzés, hogy tudok neki segíteni, feldolgozni a lelki problémáit. Szerintem ez is közelebb hoz bennünket újra egymáshoz. Szombaton pedig a szokásos házimunkák zajlottak.
Két nehezebb ügy volt csak.
Az egyik, vasárnap reggel történt. Flóra ki akart menni a bolhapiacra. Ez nála "hajnali program" 6-7 körül indul és 9-kor jön. Én azonban ragaszkodtam hozzá, hogy velünk maradjon. Ezt nehezményezte, de végül nem ment ki. Azért ragaszkodtam a maradáshoz, mert az elmúlt 3 hétben én tisztességesen odatettem magam a szombatokkal, de a vasárnapok még nem tökéletesek. Úgy gondolom, hogy amint ez változik, akkor nem fogok ragaszkodni az "egyezség betűjéhez" :)
A másik húzósabb ügy pedig, hogy Ábel 10. szülinapja lesz a jövő héten. Ez eléggé megviseli Flórát. Sajnos több összezörrenésünk is volt emiatt, mert szerintem túlzásba akarta vinni a szervezést. Focis ünneplés, napján ünneplés, hétvégi házibuli, stb. Szerencsére mire e sorokat írom, megszületett a kompromisszum, bár nem olyan simán, mint "normál esetben kellett volna". Ettől eltekintve tovább tart a "fegyverszünet" :)
Hát ennyit naplóztam a múlt hétből. - fejezte be Zalán a felolvasást.

Ultimátum: Ha te nem tartod be, nekem nem éri meg

Flóra pedig ezt olvasta fel:
- Ez a hét egészen békésen indult. Tartottuk magunkat a programtervhez egészen szombatig. Jól esett ez a kiszámítható napirend. Voltak persze szóváltásaink, de ezek egy átlagos házasságban is megtörténtek volna. Ábelnek szerdán lesz a 10. szülinapja. Sokat foglalkoztam azzal, hogy hogyan ünnepeljük meg. Emiatt veszekedtünk, mert Zalán meghúzott egy összeghatárt, ami fölé nem mehetek. Ez persze rendben van, de mégis..... Azért sikerült kompromisszumra jutnunk a végén.
A pszichológus kérte, hogy hívjam el magammal Zalánt is a múlt heti ülésre. Tartottam ettől. Elsősorban, hogy nem akar majd eljönni, aztán meg, hogy nem fogok tudni a lelki dolgaimról őszintén beszélni előtte, mert azok eddig tényleg csak az enyémek voltak. Szerencsére a félelmeim alaptalanok voltak. Zalán szívesen jött velem, és egyáltalán nem okozott nekem gondot, hogy beszéljek a legmélyebb belső vívódásaimról előtte. Még a végén tényleg sikerül rendbe tenni a saját életemet és a házasságomat is.....
 A hétvége mondhatni, jól telt, minden a megbeszéltek szerint. Egy fennakadás volt, amit nem értek. Vasárnap szerettem volna kimenni reggel a bolhára. Időnként szeretek kimenni, és tavaly novemberben voltam utoljára. Mondtam Zalánnak, hogy mennék, mire közölte, hogy azt már nem.

Mondtam, hogy akkor jöjjenek ők is a gyerekkel, és erre az volt a válasz, hogy ők aztán fel nem kelnek ilyen korán. (Merthogy én tényleg korán szoktam menni, és mire ők ébrednek, szinte mindig otthon szoktam lenni.) Azt is hozzátette, hogy ő minden hétvégén megteszi a saját vállalását, de az neki úgy "nem éri meg", ha ő nem kapja meg cserébe a nyugis vasárnapokat. Végül otthon maradtam, de ez hosszútávon nem lesz jó nekem így.

Ugyanazt lehet békésen is?

A Coach megköszönte a részletes beszámolókat. Majd így folytatta.
- Elhangzott mindkét beszámolóban, hogy vita kerekedett a bolha piacozás és a születésnap szervezés körül.
Most nézzünk meg egy olyan módszert, amellyel el tudják venni ezeknek a vitáknak az élét.
Ha azt szeretnék, hogy nyitott fülekre találjon a kérésük, beszéljenek szigorúan tényekről, fogalmazzák meg pontosan, hogy mit szeretnének az adott helyzetben, használjanak "én kijelentéseket", és kerüljék a "te kijelentéseket"! Nézzünk egy példát! Zalán idézze fel, hogy is hangzott a bolhapiacos bejelentésre a reakciója!
- Hát valahogy így. - kezdte Zalán - Már megint el akarsz menni itthonról, pedig abban egyeztünk meg, hogy ez itthon heverős vasárnap lesz!
- Köszönöm. Flóra, hogy érezte magát ettől a mondattól? - fordult most az asszonyhoz a Coach.
- Dühöt éreztem. - mondta Flóra - Olyan "Nekem te ne parancsolgass!" érzésem támadt.
- Zalán! Most próbálja meg tényszerűen megfogalmazni a dolgot, majd elmondani, hogy Ön mit várna ebben a helyzetben! - kérte a Coach. Zalán rövid gondolkozás után így szólt:
- Az egyezség az volt, hogy minden második vasárnap otthon pihenős lesz, és ez most második hétvége. Én arra számítottam, hogy ma egész nap együtt leszünk, olyan jól esne, ha ezen a vasárnapon tényleg teljes egészében teljesülne a kívánságom! Kérlek, maradj velem!
- Ez igazán ügyes volt - nyugtázta a Coach, és ismét Flórához intézte a szavait.
- Flóra, most mit érzett, amíg Zalánt hallgatta?
- Most valami meleg érzés futott át rajtam. Ha így beszélne velem és nem utasítgatna meg követelőzne, azt hiszem, nem esne nehezemre vele tölteni az egész napot.

Ismét véget ért egy ülés. Hőseink sokat haladtak előre. Megtanulták kívánságukat úgy kifejezni egymás felé, hogy az ne legyen a másik számára frusztráló. Már csak a házi feladat maradt hátra.
A Coach arra kérte ügyfeleit, hogy csinálják továbbra is a történtek naplózását, a kritikus megjegyzéseiket is papírra vessék és ne a másiknak mondják, ahogyan azt az előző héten tették.
- Ha jól értettem - mondta a Coach befejezésül - a jövő hét kritikus, hiszen Ábel születésnapja lesz, amivel kapcsolatban voltak és lehetnek is még konfliktusaik. Kérem, hogy a ma megtanult kommunikációs technikát igyekezzenek alkalmazni a nézeteltéréseik során! Ha történik ilyen eset, azt minél részletesebben jegyezzék fel, hogy a következő ülésen meg tudjuk beszélni! Szép hetet kívánok!

Szereplőink izgalmas hétnek néznek elébe. Bizonyára Ön is kíváncsi, hogy sikerült-e békésen megünnepelni Ábel születésnapját. Várom a folytatásban!

Ha szeretné megtanulni, hogy hogyan érvényesítse akaratát a családban úgy, hogy a családi béke megmaradjon és a kívánságai is teljesüljenek, forduljon hozzám bátran, és én segítek ebben!

                                                               Kóbor Virág, az Ön Life-coach partnere,
                                                               virag.kobor kukac gmail.com

2014. július 18., péntek

Kimutassam? Ne mutassam?

Azaz, mikor kell a "póker arc"?

Azt mondják, nem vagyok egy kimondott "póker arc".
Amit érzek, amit gondolok az gyakran kiül az arcomra. Sőt, nemcsak az arcvonásaim árulják el, hogy mit érzek, nagyon gyakran szavakban és egyéb metakommunikációs eszközeimben is kifejezem véleményemet az adott helyzettel kapcsolatban.
Elgondolkodtató, jó-e ez a tulajdonságom vagy sem?

A saját életemben azt tapasztaltam, hogy bizonyos helyzetekben, bizonyos környezetben lehet ez kellemetlen, ám létezik olyan közösség, olyan szituáció, ahol ez kifejezetten előnyös.

Vannak helyzetek - pl. a munka világában, az üzleti életben - amikor taktikázni kell, el kell rejteni az adott szituáció ránk gyakorolt hatását. Ilyen helyzetben bizonyára sokkal előnyösebb, ha az ember nem reagál érzelmei szerint.

Pssz....hajoljon csak egy kicsit közelebb!Bevallom Önnek, nehezen de én is megtanultam ezekben a helyzetekben uralkodni magamon. Bizony nem volt könnyű!

Van azonban olyan közeg, ahol kifejezetten fontos, hogy kifejezzük valós véleményünket, érzelmeinket az adott helyzettel kapcsolatban. Ilyen környezetünk a család, a baráti társaság.

Hová vezethet, ha alakoskodunk?!

Ha kedvesnek és türelmesnek adjuk ki magunkat, amikor legszívesebben "lekiabálnánk" a másik fejéről a haját? Mi lesz az eredménye, ha passzívan vagy éppen elutasítóan viselkedünk, amikor a másik kedveskedik nekünk, pedig valójában örömünkben a nyakába ugranánk és össze-vissza csókolnánk? És egyáltalán miért teszünk másként a szeretteinkkel, mint ahogyan valójában érzünk? Talán már úgy megszoktuk a taktikázást a társadalmi szerepeinkben, hogy otthon sem tudjuk abbahagyni? Miért nem bízunk meg azokban a személyekben, akik azt állítják szeretnek bennünket? Hová vezet ez a taktikázás?

Most szeret vagy nem szeret?

Tapasztalt már olyat, hogy valakiről azt gondolta a családtagjai közül, hogy nem kedveli Önt? Érezte ettől valaha rosszul magát? Előfordult, hogy ez a személy, egy nehéz élethelyzetében kiállt Önért, pl. megvédte Önt, mint egy "anyatigris"? Gondolt ilyen helyzetben arra, hogy ha az illető kimutatta volna a valódi érzéseit, mennyivel könnyebb lett volna megbirkózni, a közös életük folyamán számos problémával?

A családban és az igaz barátságban azért vagyunk együtt, hogy feltételek nélkül elfogadjuk egymást, hogy támaszai legyünk egymásnak, hogy legyen egy hely, ahol bátran, nyugodtan önmagunk lehetünk. Ahol megbízhatunk abban, hogy a viselkedés, amit velünk szemben tanúsítanak a többiek őszinte. Ez persze nem jelenti azt, hogy itt nem kapunk kritikát, esetleg hasonló érzelmileg túlfűtött reakciókat! Ez annyit tesz, hogy őszinte megnyilvánulásaink nem csukott ajtókat, zárt füleket találnak. Azt jelenti, hogy ha teszünk vagy éppen nem teszünk valamit, kapunk őszinte visszacsatolást viselkedésünkről. S ez által könnyebben eligazodunk, könnyebben hozunk meg döntéseket. Ha hibázunk, lehetőségünk van helyesbítésre. Tudjuk, hogy mit várnak tőlünk és környezetünk is tudni fogja, hogy mi mit várunk el tőlük.

A kimutatott érzelmek, a kimondott vélemények biztos útjelzők

Ha tehát a családban, a barátaink között valós véleményünket, érzéseinket vállaljuk, olyan lesz, mint amikor utazás közben útjelző táblák mutatják, hogy melyik úton hová jutunk.

Ha Ön nehezen igazodik el családja vagy barátai között.
Ha gyakran tapasztal olyan reakciókat, melyeket nem várt az adott viselkedésére. Ha többször előfordult, hogy egy családtagja másként reagált, mint ahogy várta tőle. Ha nem ért szót a többiekkel, akkor keressen meg bátran! Segítek kitenni, vagy észrevenni az "útjelző táblákat", hogy könnyebb legyen az Ön és családja számára a közös élet!



                                                                            Kóbor Virág, az Ön Life-coach partnere,
                                                                            virag.kobor kukac gmail.com




2014. július 15., kedd

Kettőt előre, egyet hátra avagy minden kezdet döcögős

Kedves Olvasóm,

Újabb üléséhez érkezett Flóra és Zalán coachingja. Most ismét együtt keresték fel a Coach-ot. Három hét telt már el az első találkozás óta. Kéz a kézben érkeztek, sokkal békésebbek voltak, mint az első alkalommal. Tekintetük tiszta, arcuk nyugodt volt.

Miután kényelembe helyezték magukat, a Coach először Flórához fordult. Azt tudakolta tőle, mi történt vele amióta nem találkoztak (2 hét telt el azóta), hogy érzi magát azután a katarzis után, amin keresztülment legutóbbi beszélgetésük során?

Flóra hosszú idő után először nyílik meg újra Zalán felé

- Iszonyú fáradtnak éreztem magam aznap délután. Amikor hazaértem, Zalán leült mellém a kanapéra és megkérdezte mi történt velem az ülésen, jól esett neki elmesélnem, amit átéltem és a döntést, amit hoztam. Amikor azt láttam a szemén, hogy ért engem és megérti az érzéseimet, valami régen érzett melegség futott át a lelkemen. Újra feléledt bennem a remény, hogy lehetünk még olyan boldogok, amilyenek régen voltunk.
Az második hét a programtervünknek megfelelően telt.


Persze voltak apróbb szóváltásaink, de fegyelmeztük magunkat. Hét közben én anyukámnál dolgoztam, és délután Ábellel a napköziből hazamentünk Zalánhoz. Együtt vacsoráztunk, és megbeszéltük a napközben történt dolgokat. Elmentem a pszichológushoz is akit Ön ajánlott. Kedves, szimpatikus hölgy. Miután elmeséltem, hogy mik történtek velem és mi vezetett odáig, hogy felkeressem, vállalta, hogy foglalkozik velem.
Az otthon töltött hétvége szerintem a megbeszéltek szerint sikerült. Szombaton együtt főztünk, takarítottunk, vasárnap pedig pihenőnapot tartottunk. A mama mindkét nap szépen átjött ebédelni. Zalán szerint is rendben volt minden. Talán annyit nehezményezett, hogy vasárnap Ábellel moziba mentünk, és ő oda nem jött, hiába hívtuk, és ez először nem tetszett neki. Szerintem ennyi belefér.

Ismét paprikás hangulatban...

A harmadik hét kicsit rázósabb volt. Többet torzsalkodtunk, és sajnos egymás kritizálására is sor került párszor. A hétköznapok még békésen teltek, de aztán a hétvégén....Szombaton sok volt a feladat, és úgy éreztem, Zalánnak nem fűlt a foga a házimunkához. Ezen nagyon felhúztam magam, és ebből  több hangos szóváltás és vádaskodás keletkezett. Aztán aludtunk rá egyet és vasárnap már mindketten türelmesebbek voltunk egymással.

Flóra beszámolója után Zalán következett. Ő már az előző találkozón beszámolt a második hétről, így a harmadik heti eseményeket elemezte most:

Flóra kizavarta Zalánt a lakásból

- A hétköznapok a második héthez hasonlóan zajlottak. Különösebb említésre méltó dolog nem történt.
Pénteken és szombaton a Mamánál aludtunk, ahogy korábban megállapodtunk. Szombaton karácsonyfabontás volt a Mamánál és nálunk is. Flóra reggel óta fel volt húzva mint egy kakukkos óra. A Mama említette is, hogy ő pénteken lebontotta volna a fát, de valamiért nem tette. 30 perc alatt elbontották, vagyis inkább Flóra, a Mama pedig elpakolta a díszeket. Szóváltás is kerekedett, mert Flóra hajtott mindenkit, hogy gyorsan-gyorsan, pedig tényleg 30-40 perc alatt megvolt minden tokkal vonóval. Szóval egyrészt a Mama is meg tudta volna tenni, másrészt nem kellett volna így hajcsárkodni. Grrrrrr.
Utána átmentünk hozzánk és olyan takarítást rendeztünk, hogy másnap a karom alig bírtam felemelni. Igaz, hogy karácsonyfa-, és dekoráció bontás is volt, de jóformán így is este fél nyolcra végeztünk, ráadásul a végére elég morbid helyzet kerekedett abból, hogy ki lettem zavarva a lakásból, hogy nehogy összelépkedjem a felmosást. 


Mondtam is, hogy most lepecsételhetnénk a kecót, és ha soha többet nem megyünk be, kosz sem lesz.

Szent a béke?

Azért tényleg elszállt a haragunk füstje vasárnapra - folytatta Zalán. - A jól megérdemelt vasárnapi pihenés csak kevéssé jött össze. Ábelnek foci edzése volt 11:30-16:00-ig, szóval őt el kellett vinni már délelőtt és délutánig nem is volt otthon. A vasárnapi templomot Flóra nem erőltette, de mivel ő a Mamával elment a temetőbe, így a délelőttöt nem töltöttük együtt, csak a gyereket vittük el közösen. A délutáni csendespihenőn aztán mellettem olvasott, ez tök jó volt. De utána futni kellett a gyerekért és csak miután őt hazavittük lehetett végre együtt a család 2-3 órát, úgy ahogy szerettem volna.

A Coach nagyon örült ezeknek a beszámolóknak! Így foglalta össze a hallottakat:
- Most hát túl vannak a "másik féle" héten, és a beszámolóik hangulatából ítélve egészen jól sikerült.
Megvolt a próbaüzem, megvannak az első tapasztalatok.
Kérem, gondolják végig, hogy mik azok a megnyilvánulásaik, amik azt a reakciót váltják ki a másikból, amit szeretnének, és mik váltanak ki heves ellenállást! 

A "Mary Poppins" stílus nem célra vezető

Kis gondolkozási idő után Flóra kezdett bele először a felsorolásba. Számos tényezőt talált, amelyek irritálják Zalánt, és azt is felismerte, hogy ezeket, hogyan tudja úgy fordítani, hogy Zalán együttműködő legyen. Többek között eszébe jutott, hogy, amikor "nevelőnő" stílusban utasításokat ad Zalánnak, akkor érzékeli, hogy Zalán ellenállóvá válik, amikor viszont szépen kéri, akkor többnyire hamar célba ér nála.


Zalán is törte a fejét és sok más mellett azt nevezte meg, hogy akkor ütközik Flóránál kemény falba, ha egy-egy anyagiakat érintő döntést ő hoz meg, ami Ábelt is érinti. Ha viszont hagyja, hogy Flóra hozzászóljon a témához, és figyelembe veszi az ő véleményét is a döntésnél, akkor nincs köztük vita.

A felsorolások végén Flóra és Zalán közösen foglalták össze, hogy egészen jól ismerik egymást, és a másik pontosan fogalmazta meg, hogy mik a zavaró viselkedési formák és mik azok amelyek könnyűvé teszik az együttműködést. Megegyeztek, hogy törekedni fognak a kellemetlen megnyilvánulások elkerülésére és a pozitívak gyakori alkalmazására.

Hamar elszaladt az idő. Az ülés a végére ért. A Coach búcsúzóul újabb házi feladatot adott számukra.
- Folytassák tovább programtervük végrehajtását!
- Kezdjenek heti összefoglaló írásába, ahol saját maguk számára megfogalmazzák a héten történteket és levonják belőle a következtetéseiket, mi volt jó és mit szeretnének a jövőben változtatni. Az így elkészült írásos összefoglalókat, pedig elhozzák magukkal ülésről, ülésre.
- Szintén írásbeli feladat, hogy amikor késztetést éreznek arra, hogy becsméreljék, kritizálják a másikat, megtartóztatják magukat, majd egy erre a célra rendszeresített füzetbe, vagy számítógépes fájlba leírják.
A legközelebbi találkozón pedig elmesélik a Coachnak, hogy hogyan érezték magukat ennek a feladatnak az elvégzése közben és utána.
   
Ha kíváncsi, hogyan sikerültek a házifeladatok Flórának és Zalánnak, tartson velük legközelebb is!
Ha pedig saját párkapcsolatának problémájára keres megoldást, keressen meg bátran, segítek új megoldásokat találni Önnek!

                                                                            Kóbor Virág, az Ön Life-coach partnere,
                                                                            virag.kobor kukac gmail.com



Álom vagy valóság?

Kedves Olvasóm,

a minap, a lányom leült a TV elé és kapcsolgatni kezdett a csatornák között.


Száguldozás az érzelmek hullámvasútján

Az egyik csatorna épp a sorozatait hirdette. Mindenféle "romantikus" szappanoperát reklámoztak, amiknek a története köszönő viszonyban sincs a valósággal. Ez a csatorna ebből él. Ezeket a sorozatokat vetíti egész nap, és vannak emberek, akik egyiket nézik a másik után. Többnyire magányos emberek vagy olyanok, akik elégedetlenek a jelenlegi életükkel és szívesen elvonulnak egy ilyen álomvilágba.
Biztonságosabbnak tűnhet mások - nem valóságos - történetein keresztül, érzelmi hullámvasutakon száguldani, megélni egzotikus kalandokat, drámai helyzeteket, csalódást, vagy épp boldog egymásra találást, mint megélni valódi helyzeteket, átélni valódi érzelmeket.
De vajon megoldás ez? Vajon nem épp ezek az álomvilágban játszódó történetek okozzák az elégedetlenséget a valósággal?

Több embertípusból összerakott karakterek vonzásában

Léteznek-e olyan ideális nők, akik reggel ébredéskor is gyönyörűen sminkeltek, frizurájuk olyan, mintha épp akkor érkeztek volna a fodrásztól, testük pedig 40-50 évesen is olyan, mint egy 20 éves topmodellé? Lehetséges, hogy e mellé a külső mellé még egy angyali, mindenkit megértő, soha nem hisztiző, az otthon melegét őrző, 3-4 gyerekes családanya legyen a főhősnő?
Vannak-e olyan pasik, akik elképesztően izmosak, férfiasak, igazi rossz fiúk, és emellett lágy lelkű, a nőket megértő, romantikus filmeken elérzékenyülő, gondoskodó családapák, akik otthon, szombatonként füvet nyírnak?
S lehetséges-e mindezen fantasztikus képességek mellé, hogy a szereplők káprázatos fényűzésben élik mindennapjaikat, amibe naponta több drámai esemény és romantikus boldog történés is belefér?


A való világunkban nem lehetünk boldogok?!

Ha ilyen társak és ilyen élet után vágyakozunk, vajon lehetünk-e elégedettek az "igazi" életünkkel? Ha a televízió előtt "punnyadunk", zokogunk és esszük a chipset megvalósíthatóak-e a csillogó, sorozatbéli világ elemei? És a mindennapokban megtalálhatjuk-e a romantikát, az igazi szerelmet, a boldogságot?

Ha nem érzi jól magát úgy, ahogy van, ott ahol van, abban a helyzetben, amiben van, akkor ne az álomvilágot válassza! Ne a főhős életét élje virtuálisan! Ne az ő örömeinek örüljön és ne az ő fájdalmain, csalódásain zokogjon!

Jöjjön el hozzám, nézzen bele a tükörbe, amit Ön elé tartok és találja meg benne azt a képet, ami boldoggá tenné Önt a saját életében!


Biztosíthatom, hogy izgalmas önismereti utazáson vesz majd részt, örömökkel, meglepő felismerésekkel, valódi, vonzó célokkal.

                                                                            Kóbor Virág, az Ön Life-coach partnere,
                                                                            virag.kobor kukac gmail.com

2014. július 10., csütörtök

Le a kütyükkel!

Kedves Olvasóm,

Ezen a héten a családommal nyaralok. 
Nagyon fontosnak tartom, hogy a család legalább évente kétszer együtt töltsön néhány napot. 
Ez nagymértékben erősíti azt a kohéziót, amire szükség van ahhoz, hogy  bárhol élnek is a gyerekeim a világban, mindig kötődjenek ahhoz a kicsi közösséghez, ahonnan indultak. 

Ma már természetes, hogy egy fiatal, a világ valamely távoli pontján telepszik le (több száz vagy ezer kilométerre a családjától), gazdasági, vagy szakmai, vagy érzelmi okokból. Onnan pedig nem lehet néhány hetente, 1-2 órára "hazaugrani", még a mai "fapados repülős, korszerű és gyors autós" világunkban sem. Az én négy gyermekem közül is egy, már évekkel ezelőtt külföldre költözött, mert az országhatáron kívül találta meg a szerelmet, s a többiek is gondolkodnak a kitelepülésen átmeneti időre vagy akár életvitelszerűen. Ennek nem az az oka, amit a médiában hallunk ezerszer, hogy el kell menekülni Magyarországról. Egyszerűen csak vannak olyan élethelyzetek, szakmák, melyekhez a feltételek inkább egy másik, adott esetben magasabb átlag életszínvonalon élő társadalomban adottak. Ilyenek pl. művészetekhez kötődő szakmák vagy ahol a szakmában "inas" éveket kell eltölteni, mint régen, vándorolva egyik mester műhelyétől a másikig, hogy aztán minden szükséges tudást felhalmozva, elkészülhessen az a mestermunka, ami feljogosítja saját műhely alapítására a fiatalt. 
Mondhatjuk, hogy a személyes találkozás helyett már ott az Internetes kommunikáció számos, ingyenes formája. Hallhatjuk egymás hangját, láthatjuk egymást a kijelzőn, miközben kommunikálunk és ez bizony nagyon sokat segít azon, hogy a kapcsolatunk a család tagjaival napi maradjon. Hogy szinte azonnal értesüljünk arról, ami a másikkal történt, hogy együtt örülhessünk vele, vagy éppen vigaszt nyújthassunk egy nehéz pillanatban. 

Jó ez, kell ez, de........

Most, hogy a rendes, nyári, egy hetünket töltjük együtt (a férjem, a gyerekeim és most már a gyerekek párjai is csatlakoznak hozzánk, ha tehetik), egy olyan jelenségre lettem figyelmes, ami nem töltött el örömmel. Naponta többször előkerülnek a notebook-ok, tabletek, "okostelefonok", ülünk egymás mellett, csendben, és gyakran éppen egymásnak küldözgetünk képeket, cikkeket, mintha nem is egy légtérbe lennénk. Ahelyett, hogy odalépnénk a másikhoz, és megmutatnánk neki az adott fotót, aztán élő szóban kommentálnánk, elküldjük, kiposztoljuk.  Ezt eddig én csak más közösségekben figyeltem meg, de most azon kaptam magam, hogy ebben a rövid személyes időszakban, már mi is ezt csináljuk. 
Én azonnal eldöntöttem, hogy teszek az ellen, hogy elszemélytelenedjenek ezek az együttléteink. Több programot szervezek, kezdeményezem a szóbeli kommunkációt, olyan témákat keresek, ami érdekes, izgalmas, amiről szívesen beszélgetnek, a közös étkezés csak olyan helyen lehet, ahol körbe tudunk ülni egy asztalt és nem szétszórva 2-3 asztalnál foglalunk helyet és még sok-sok ötletem van erre.

Ha Ön is szeretné, hogy családja az a szerves egység maradjon, amely a kezdetekben volt, teremtsen alkalmat a személyes találkozásokra, a személyes beszélgetésekre! Minden család más, minden családban más alkalmak és időtartamok lesznek erre alkalmasak, de meg lehet őket találni.

Ha úgy érzi, már próbálkozott, de nem ment ezeknek a személyes találkozásoknak a megteremtése, keressen meg. Segítek, hogy megtalálja a családjára szabott megoldásokat!
Szép és boldog családi együttléteket kívánok Önnek!
                                           
                                                                            Kóbor Virág, az Ön Life-coach partnere,
                                                                            virag.kobor@gmail.com

2014. július 9., szerda

Zalán és Flóra sikerre vannak ítélve?

Kedves Olvasóm,


a coaching sikeressége elsősorban a Coachee-n (Ügyfélen) múlik. 

Ebben a folyamatban a lényeg, hogy az Ügyfél valóban akarja a változást és tegyen érte
Legyen hajlandó olyan módszerek elsajátítására és alkalmazására, melyeket később már a "mentális edzője", a Coach nélkül, önállóan fog használni. A Coach új nézőpontokat és módszereket tud adni Ügyfelének, és motiválni tudja őt abban, hogy a sikert gyorsan és hatékonyan érje el. 

Szerepek aránya a cél elérésében kb. Ügyfél 60%, Coach 40%. 

Ha az arány jelentősen eltér ettől, akkor a folyamat sikere megkérdőjeleződik. Miért? 

Mert az ember csak a saját céljai, döntései, érzései és akarata mentén tud sikeresen haladni. Ha ezek bármelyike nem a sajátunk, bármilyen apró külső körülmény útját tudja állni a sikernek.  
Tehát, ha a cél elérését a Coach akarja jobban (nehogy sikertelen legyen a megkezdett folyamat), ha a célt nem az Ügyfél fogalmazta meg, akkor nem is érzi majd magáénak. Ha nem érzi magáénak, akkor nem vonzza őt, így nem is érez késztetést, hogy tegyen érte. Ha a Coach dolgozik a célért, miközben az Ügyfél hetente egyszer "csak egy jót beszélget" nála, nem végzi el a feladatokat, nem tanulja meg a kapott technikákat, és főleg nem alkalmazza azokat az életében, akkor sose érik el a kitűzött célt. 
Ahogyan a kajakozó sem lesz olimpiai bajnok, ha nem látja lelki szemei előtt, amint elsőként ér a célba, ha nem érzi már az edzések alatt magában azt a mámorító érzést, amikor a nyakába akasztják az aranyérmet és az egész világ őt ünnepli. Ha ezekről a képekről, érzésekről nem ő álmodozik, hanem az edzője, vagy a szülei mondogatják neki, hogy gondoljon arra, milyen jó érzés lesz, akkor minden edzés kínszenvedés, és bármilyen jó adottságai vannak, nem jut ki az Olimpiára.

Zalán bizakodik

Egy hét telt el azóta, hogy Flóra a Coachnál járt, életére nézve meghatározó döntéseket hozott. Most Zalánon volt a sor, hogy ő is elgondolkodhasson, mit is szeretne a jövőben és mit tud ezért tenni.
Zalán pontosan érkezett. Jobb bőrben volt, mint az előző alkalommal Flóra. A hangulata pozitív volt.
Amint kényelembe helyezte magát, azonnal beszélni kezdett.

Két hét telt el amióta nem találkozott a Coach-al. Első héten elég döcögősen mentek a dolgok. Bár elkezdett engedni a "fagy" szorítása, de minden eresztékében recsegett továbbra is a hajó életük jeges tengerén.
Ő is beszámolt arról, hogy mindennap megpróbáltak rátérni a "házifeladat"-ra, ám sajnos minden próbálkozásuk kudarccal, jobban mondva hangos veszekedéssel végződött. Aztán az utolsó napon - ezt biztató jelnek érezte Zalán - valahogy békésebb vizekre érkeztek. Zalán arra gondolt, ez talán azért van, mert már mindketten tudták, nincs több idejük a feladatra. Nos ezen az estén, először arról kezdtek beszélni, hogy mi is történt az első ülésen. Végiggondolták, hogy hogyan sikerült végül meghallgatniuk egymást veszekedés nélkül. Aztán megegyeztek néhány feltételben, mielőtt munkához láttak.


Ezeknek a szabályoknak a mentén aztán sikerült összerakniuk egy két hetes programot, ami mindkettőjük számára elfogadható volt - mesélte Zalán. Ezt a programot Flóra ülésén olvashatta Ön is, kedves Olvasóm.

Ebben a történetben 100% a siker esélye?

Flóra és Zalán láthatóan meg akarja oldani a problémát, közös a céljuk, hogy újra "normális" családi életet éljenek. A feladatokat elvégzik, a technikát megtanulják és alkalmazzák önállóan. A siker garantált.

Nézzük most meg az összeírt szabályokat egyenként!


"1., Felváltva mondhatjuk el a gondolatainkat kb. azonos hosszúságú idő alatt."
Ahhoz, hogy egy egyezséggel a felek elégedettek legyenek, lehetőséget kell adni minden szereplő számára, hogy elmondhassa álláspontját és a többiek meghallgassák őt. 
"2., Nem vágunk egymás szavába, még akkor sem, ha eszünkbe jut valami az elhangzottakkal kapcsolatban."
Szükséges, hogy folyamatában hallgassuk meg a másikat, hogy meg is értsük őt. Ha folyton közbevág valaki, elveszhetnek fontos gondolatok, amik nélkül ismét értelmetlennek tetszik majd, amit hallottunk. 
De hát akkor mit tegyek, ha a másik mondanivalója közben jut eszembe valami éppen oda illő, fontos dolog? - tehetjük fel a kérdést. Jegyezzük meg, írjuk fel egy papírra és ha ránk kerül a sor, akkor majd beszélünk róla.
"3., Tudomásul vesszük, hogy amit a másik mondd, az neki úgy reális, nem erőltetjük rá a saját érzéseinket." 
Érzésekkel nem lehet vitatkozni, azokat mindenki csak saját maga éli meg, ezt tudomásul kell vennünk. Nincs két egyforma ember a földön, még az egypetéjű ikrek sem éreznek azonosan, csak nagyon hasonlóan.
"4., Nem kritizáljuk, minősítjük, szidjuk a másikat és annak mondanivalóját."
Ha mégis olyan érzés fogja el, hogy ezt kéne tenni, akkor kérjünk pár perc szünetet, és ha lehiggadtunk, folytathatjuk.

Második hét. Jé, ez tényleg működik!

Zalán folytatta elbeszélését a  második héttel.

- Az első olyan hét, amit már a program alapján éltünk meg, számomra igen pozitív eredményeket hozott. Először is, a coachingról hazaérve, a nejemet, mintha kicserélték volna. Bár kimerült volt nagyon, de végre újra fény csillogott a szemében. Elmondta, hogy pokoli érzéseken ment keresztül, amelyek közben arra a döntésre jutott, hogy felkeres egy pszichológust, és segítséget kér tőle a gyász feldolgozásban. Ez számomra is nagyon megnyugtató eredmény. Biztos vagyok benne, hogy így már megbirkózunk ezzel a nehéz életszakaszunkkal.
Egész héten bennem volt az a jó érzés, hogy a feleségem reggel csak munkába indul, mint ezer meg ezer feleség reggelente, és munka után várom haza. Így már nem éreztem a távollétét egyáltalán fájdalmasnak. Sőt, amikor hazaért, volt miről beszélgetni, kivel, mi történt a nap folyamán. Üdítő volt.

Szombaton besegítettem a főzésbe és a takarításba, így délutánra - 5 körül - mindennel végeztünk. Flóra boldognak látszott és le is ült olvasni, Ábel meg, a foci edzés után dőlt végig az ágyán és tabletezett. Én tévéztem, így megvalósult a családi pihenős, de együtt töltött este (amit eredetileg vasárnapra terveztünk), de így sem volt rossz.


A vasárnap szabad lett, bár van még mit dolgozni rajta, mert Flóra a gyerekkel elment moziba és megint egyedül hagytak egy kis időre, de kezdetnek ez nem is rossz. A héten folytatjuk a dolgot.

Ez az ülés egészen más hangulatú volt, mint Flóráé. A Coach is sokkal jobban érezte magát, látva, hogy a folyamat helyes mederben halad a cél felé. 

Újabb feladatot nem kapott Zalán, ahogyan Flóra sem a korábbi ülésen, csak annyit kért a Coach, hogy csinálják végig a második heti programot. S legközelebb újra együtt várja őket a coaching ülésre.

Ne maradjon le a folytatásról! 

Ha pedig olyan érzése támadt, hogy Önnek vagy a környezetében bárki másnak szüksége lenne egy mentális edzőre, ne habozzon, keressen meg! 

Együtt könnyebb lesz túllendülni az akadályokon.


                                                              Kóbor Virág az Ön Life Coach partnere


                                                              virag.kobor kukac gmail.com




2014. július 5., szombat

A Főnix

Kedves Olvasóm,

új történetünk főszereplői olyan helyzetbe kerültek, hogy már meg sem hallották egymást, holott mind a ketten folyamatosan mondták a magukét. Az első coaching ülésen aztán szépen lassan eljutottak oda, hogy sikerült egymásnak elmondaniuk a jelen helyzettel kapcsolatos érzéseiket, véleményüket, egymás sértegetése nélkül. Házi feladatot is kapott a pár. A feladat egy heti program elkészítése volt, melyben mindkettejük igényei érvényesülnek. Végül a Coach kérése az volt, hogy a mai ülésre csak Flóra jöjjön el.

Minden kezdet nehéz

Flóra nem túl jó hangulatban érkezett a Coach-hoz. Elhozta magával az elkészített házi feladatot is. A Coach kérdésére, hogy hogyan érzi magát és mi történt az elmúlt héten így mesélt: - Talán valamivel nyugodtabban telt ez a hét, mint az eddigiek, de azért nem múlt el nap hangos szóváltás nélkül. -
Mindketten próbáltak odafigyelni a másikra, de elég volt egy-egy szó vagy mondat, és már robbant is a "bomba".  Többször nekiültek a programtervnek, de minden alkalommal kudarcba fulladt a dolog.
Míg végül az utolsó este már nem volt választás, el kellett készíteni a programot valahogyan, hát próbáltak azzal a módszerrel dolgozni, amit az előző ülésen tanultak. Minden nappal kapcsolatban adtak egymásnak egy-egy fix időt, amíg háborítatlanul elmondhatták, mit szeretnének. Majd kisebb-nagyobb engedményeket tettek, és a végén összeállt egy mindkettőjük számára elfogadható heti beosztás. Két hetet készítettek, mert csak így fért bele mindkettőjük kívánsága.

Heti program kompromisszumokkal


Amint láthattuk, komoly haladást értek el hőseink. Megtanultak egy technikát az együttműködésre és az első adandó alkalommal sikerrel használták is. Ezzel előállt egy olyan heti program, amely mentén megkezdődhet egy új alapokon nyugvó együttélés.

Ha egyik szülő távozik, akkor a gyereknek kell a helyébe lépni?

Azt kérdezte a Coach Flórától, hogy mit gondol, miért van szüksége az édesanyjának arra, hogy ő gyakorlatilag hazaköltözzön hozzá? Flóra arról beszélt, hogy egyedül van a mamája, ő felelősséggel tartozik mostantól az édesanyjáért, gondját kell viselnie, segítenie kell neki, vigyáznia kell rá. 
A következő kérés az volt Flórához, hogy meséljen az édesanyjáról. Flóra elmondta, hogy kedves, talpraesett anyukája van, már nyugdíjas, egészséges, vannak barátai, harcias is néha, jókat szoktak vitatkozni, érdekli a világ, olvas, TV-t néz, és a számítógéppel is barátságban van. 
A Coach most azt kérdezte, hogy miért van szüksége a mamának arra, hogy Flóra állandóan vele legyen és gondját viselje?  - Hát azért - válaszolt Flóra - mert eddig a papa intézett egy rakás dolgot, s ezt most nekem kell átvennem helyette. 
A kedves mama talpraesett, önálló, felnőtt ember - foglalta össze az elhangzottakat a Coach.- El tudná-e látni azokat a feladatokat, melyeket eddig a papa végzett el? - kérdezte. 
Flóra most elgondolkodott.......- Igen, azt hiszem igen. - felelte lassan. 

Flóra akár a Főnix, porrá hamvad, s a hamuból újjá születik....

A Coach most újra feltette Flórának az első kérdését, kicsit másként. Szüksége van-e a mamának arra, hogy ő hazaköltözzön hozzá? 
Flóra megint hosszan csendben gondolkodott. 
- Azt hiszem......nekem van szükségem a mamámra. - mondta egészen halkan, aztán csendesen sírdogálni kezdett. - Félek, hogy ha nem leszek vele eleget, akkor egyszer csak már nem is lehet. Minden percet ki akarok használni az életben, ami adódik nekünk..............
Csend volt egy darabig. A Coach zsebkendőt nyújtott Flórának és türelmesen várt.
Egy idő után abbamaradt a zokogás. Flóra felitatta a könnyeit és azt mondta. - Szeretném rendbe hozni a házasságomat, szeretném ha a kisfiam egy kiegyensúlyozott, boldog családban nőne fel. Vágjunk bele a munkába! És azt hiszem szükségem lesz pszichológusra is, hogy segítsen nekem ezt a gyászt és a mamám féltésének problémáját feldolgozni. -

Nehéz ülés volt ez. A Főnix, a gyönyörű vörös-arany tollazatú tűzmadár porrá égett, s  hamvakból egy új, fital, erősebb Főnix született. 


Mindketten elfáradtak. Ám óriási fordulatot jelentett Flóra számára, hogy felismerte, a gyász feldolgozásának problémája nyomta rá a bélyegét a házasságára is. Most, hogy ezt már tudja, nekiállhat a saját problémáját, az arra megfelelő szakemberrel megoldani. S mivel ez a nehézség már nem nyomasztja, lesz ereje a házasságát is rendbe hozni a Coach segítségével. 
Előző bejegyzésemben már érintettük azt a kérdést, hogy mi is tartozik a Coachra és milyen problémával kell már a pszichológushoz fordulni. Amint látja kedves Olvasóm, most elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol a problémákat szétválasztjuk, a gyászfeldolgozást és az ebből adódó túlzott ragaszkodást áttereljük a pszichológushoz, és a coachingban a párkapcsolat rendezésével fogunk foglalkozni.

Legközelebb Zalánnal találkozik a Coach. Ne maradjon le a folytatásról! Ha pedig olyan érzése támad, hogy Önnek vagy a környezetében bárki másnak szüksége lenne egy mentális edzőre, ne habozzon, keressen meg! Együtt könnyebb lesz túllendülni az akadályokon.

Kóbor Virág az Ön Life Coach partnere


                                                              virag.kobor kukac gmail.com