néhány napja közzé tettem egy kollégám gondolat ébresztő bejegyzését a Családi lendületváltó coaching Facebook oldalán. Idézem:
Magam is elgondolkodtam a dolgon. Vajon elbukja az ember a céljait, vajon tényleg kudarcot vall, vagy egyetérthetek Paul J. Meyer-el, hogy valójában csak feladjuk?
S ha feladjuk vajon miért történik ez velünk? Miért érik el bizonyos emberek szinte minden esetben a céljaikat, és mások miért adnak fel szinte mindent? Talán azért mert az egyik rátermett, tehetséges a másik meg szerencsétlen, tehetségtelen? Véleményem szerint biztosan nem ez az oka.
Hát akkor vajon mi?
Ha két azonos korú, azonos tehetségű, hasonló családi és társadalmi körből származó, azonos anyagi háttérrel rendelkező ember, azonos esélyekkel elindul, miért lesz az egyik mindenben sikeres, a másik meg sikertelen, kallódó?
Lehetséges, hogy a sikeres megfelelő, a sikertelen pedig nem megfelelő célokat tűzött ki maga elé? Akkor hogyan láthatunk olyan személyeket, akik a többség által lehetetlennek titulált célokat tűznek ki maguk elé, és el is érik azokat? Persze, nem árt felmérni, hogy milyen cél az amiért szívesen tesz az ember, amihez meg vannak a szükséges képességei, - bár tudjuk, hogy pl. láb nélkül is lehet ma már futóversenyt nyerni! -.
És tényleg mit is jelent az, hogy megfelelő cél? Meg lehet egyáltalán határozni, hogy mi a megfelelő? Kinek megfelelő, miért megfelelő? Mindannyian különbözőek vagyunk, különböző érzelmekkel, személyiséggel, képességekkel, tudással, neveltetéssel, így aztán a megfelelő is mindannyiunknak mást fog jelenteni.
Akkor meg hogy a csudába lehet egy cél megfelelő?
Hát úgy, hogy valójában bármilyen cél megfelelő lehet az adott személynek, csak egy dologra van szükség. A célt magunkénak kell éreznünk, és elszántnak kell lennünk az elérésére! Akárhányszor a célunkra gondolunk egészen biztosnak kell lennünk abban, hogy el is érjük!
Lehet, hogy sokan itt, most azt gondolják:
- Lári-fári! Ez a Coach őrültségeket ír! Én igenis a magaménak éreztem a célomat, elszánt is voltam nagyon, tettem is érte, nemcsak vártam a "sültgalambot", aztán mégsem értem el!
Az elszántság önmagában nem elég!
Hát akkor mi kellhet még! A célhoz vezető úttal lehet a hiba?
Bizony, gyakran tapasztalom, hogy valaki kitűz maga elé egy gyönyörű, hatalmas, távoli célt. Hallotta, hogy a célt el kell képzelnie, úgy kell vizualizálnia, mintha már el is érte volna, gondolatban már birtokolnia kell. És ez így is van rendjén.
Figyelje csak meg! Amire igazán vágyunk, és amiben igazán hiszünk, azzal így is érzünk. Amikor enni akarunk egy szelet rántott húst sült krumplival, amíg elérünk az étterembe, már összefut a nyál a szánkban, mert már gondolatban ott van előttünk, gőzölög és szinte bele tudunk harapni.
Miután meg van a gondolatbeli birtoklás, az ember nagy lendülettel el is indul a célja felé.
Van hozzá lelkesedés, energia, képességek és eszközök. Minden ami az úton kellhet. Aztán megy-megy, jönnek szembe akadályok, meg is birkózik velük, ám fárad és a cél még iszonyú messzinek látszik. Lehetséges, hogy a távolság olyan nagy, közte és a célja közt, hogy nem bírja elképzelni, hogy valaha odaérhet, és.........feladja.
Vagy jön egy akadály, ami nagyon nagynak bizonyul. Emberünk küzd vele, de az ereje fogytán, és.........feladja.
De mit lehet ezzel tenni?
Vágd apró katonákra, akkor majd menni fog!
Amikor egy kisgyerek nem akarja megenni a szelet vajas, felvágottas kenyeret, mert túl nagynak látja a tányéron, és nem érzi úgy, hogy az befér az ő aprócska szájába, mi történik?
A mamája apró, kis katonákra vágja. S míg a szelet kenyérbe csak belecsipked a gyerek és otthagyja, az apró kis falatkákat szépen sorban megeszi, és még jó kedve is van közben.
Képes volt tehát a kisgyerek megenni egy szelet vajas kenyeret felvágottal, csupán olyan módon kellett tálalni, hogy számára is belátható legyen annak nagyságrendje és legyen időközben, siker élménye. Tehát elérhetővé tudjuk tenni céljainkat, ha a nagy kitűzött célhoz vezető utat feltérképezzük, tervet készítünk és a tervben, az utat több, kisebb léptékű, elérhető célállomásra bontjuk.
Célkitüzéseinknél két fontos dologra figyeljünk!
1., A célt magunkénak kell éreznünk, és elszántnak kell lennünk az elérésére! Akárhányszor a célunkra gondolunk egészen biztosnak kell lennünk abban, hogy el is érjük!
2., A kitűzött célhoz vezető utat térképezzük fel, készítsünk tervet, és a tervben, az utat bontsuk több, kisebb léptékű, elérhető célállomásra!
Amint látja, nem is olyan bonyolult dolog elérni a céljainkat. És most nézzük az e bejegyzés elején feltett kérdést újra!
Mi lenne, ha újra nekiállna egy korábban feladott célja megvalósításának?
Ha úgy dönt, hogy belevág, sok sikert kívánok hozzá!
Ha pedig úgy látja, nem megy egyedül a célhoz vezető út "felaprítása", akkor forduljon hozzám bizalommal! Közösen megtaláljuk a módját.
virag.kobor kukac gmail.com
