2014. június 8., vasárnap

"Öreg ember, nem vénember!"

Kedves Olvasóm,

emlékszik, a második ülés végén Ede azt a feladatot kapta a Coachtól, hogy 60 tulajdonságát, képességét gyűjtse össze.  Ede eddig sikeresen vette az akadályokat. Most kiderül, hogy hogyan sikerült ez a feladat.

Ede a harmadik ülésre kiegyensúlyozottan érkezik. Beszámol róla, hogy jól telt a hete, sokat foglalkozott a kapott feladattal. Sikerült 100%-ig elvégezni, sőt túl is tejesítette. Ő lepődött meg a legjobban, hogy milyen sok képessége, tudása, tapasztalata van. A Coach örömmel nyugtázza az elmondott sikert, amivel megerősíti Edében, hogy jó úton halad célja megvalósítása felé.

Újabb feladat következik. Most arra kéri a Coach Edét, hogy rajzoljon olyan halmazokat, amelyek metszik egymást, majd egyik halmazba a tanácsadó munkakör kapcsán összegyüjtött tulajdonságokat, képességeket, tapasztalatokat tegye, a másikba pedig a saját magáról összegyűjtöttek közül azokat, amelyek támogatják a tanácsadói munkát, kettőjük metszetébe pedig azokat, amelyek minkettő halmazban megvannak, azután pedig végezze ezt el a másik két munkakörrel is.
Jól sikerült ez a feladat is. Megbeszélik, hogy azok a saját tulajdonságok, melyek nem kerültek a metszetbe, hogyan tudják támogatni a munkakör betöltését és a munkakör követelte tulajdonságok, amelyek a metszetből kimaradtak,  pótolhatóak-e, megszerezhetőek-e rövid időn belül. Ede pozitívan áll a dologhoz, azt állapítja meg, pótolhatóak a hiányosságai és sokkal több tulajdonság támogatja a megcélzott munkaköröket, mint amennyi hiányzik.

Amint látható, újabb meglepetés Ede számára, hogy mennyi pozitív dolog szól az idősebb szakember mellett. Azt  állapította meg, hogy jó is lehet a munkáltatóknak az, hogy Ő már nem „zöldfülű”. 

A legtöbb közöset a műszaki tanácsadó munkakörben sikerült felfedeznie Edének a szükséges és saját tulajdonságai, képességei, tapasztalatai között. Ennek ismeretében úgy döntött, hogy elsősorban ilyen hirdetésekre fog jelentkezni.

Az eddig elvégzett munka alapján megállapíthatjuk, hogy Ede láthatóan visszanyerte már aktivitását is, ami korábban jellemezte. 
Na de hogyan hasznosítsa Ede ezt a sok összegyűjtött információt az állás sikeres megszerzése érdekében? Hogyan adja tudtára az álláskínálóknak, hogy ő a megfelelő jelentkező? Kellene egy olyan önéletrajz, ami tartalmazza a most felfedezett tulajdonságokat, amelyek alkalmassá teszik Edét műszaki tanácsadóként működni. 

A harmadik ülés végén a Coach, látva, hogy Ede aktivitása ezt már elbírja 2 feladatot ad otthonra. Az első, hogy önéletrajzát alakítsa át, építse be az új felfedezéseit önmagáról a megcélzott állással kapcsolatban. A másik, hogy keressen az eddig megtaláltak mellé minél több műszaki tanácsadó hirdetést és küldje el jelentkezését rájuk.

A folyamat elején a Coach volt az aktívabb a beszélgetésben, ám ahogy Ede fejlődött, ő vált aktívabbá és a Coachnak egyre kevesebb aktivitást kell kifejtenie. 

Mivel foglalkozik majd Ede és a Coach legközelebb? Tartson velem és megtudja! 


                                                                  Kóbor Virág az Ön Life Coach partnere
                                                                  virag.kobor kukac gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése